Nagy népszerűségnek örvend a
Suzanne Collins által írott
Éhezők viadala-trilógia, melynek 1. részéből 2012-ben készült film.
A történet
Panem országában játszódik, amely a
Kapitóliumra és 12 Körzetre van osztva. A
Kapitóliumban mindenki fényűző életet él, a Körzetek lakói pedig nyomorúságos körülmények között tengetik mindennapjaikat. A
Kapitólium szórakoztatására évente megrendezik az
Éhezők viadalát, ahol kiválasztásra kerül minden Körzetből egy-egy 12 és 18 év közötti fiú és lány, akiknek aztán egymással kell életre-halálra szóló harcot vívniuk egy arénában. A harc lényege, hogy a végén csak egy maradhat életben, és mindezt élőben közvetítik, akárcsak egy valóságshow-ban.
Főhősünk,
Katniss Everdeen a 12. Körzet lakosa, ahol édesanyjával, húgával és
Kökörcsin nevű macskájával él. Húgát kisorsolják a
Viadalra, de ő önként jelentkezik helyette.
Katniss jól bánik az íjjal, mivel a mindennapokban is használja azt vadászatra. A
Viadal során viszont nem állatokra kell vadásznia vele...
Az életösztön, szerelem, és egyéb emberi érzések keverednek a műben, a kérdés pedig az, hogy mennyire lehetséges megtartani az egyén emberségét, amikor rá van kényszerítve, hogy gyilkoljon?
A másik fontos kérdés, hogy vajon mit látnak a mai fiatalok ebben a történetben? Az ilyen jellegű tinidisztópiát ábrázoló regények átlagos forgatókönyve az, hogy egy
posztapokaliptikus világot képzelünk el, amelyben az elnyomó, zsarnok
kormány és a könyörtelen, tizenéveseket élet-halál harcra és
felnőttszerepbe kényszerítő felnőttek ellen fellép egy hősies
főszereplő lány vagy fiú, aki megváltja a világot és elhozza a
szabadságot.
Halomszámra jelennek meg az ifjúsági antiutópiát megjelenítő kötetek, és az ezeket adaptáló filmek, és ezekre igény is van. Ennek oka a fiatalok szocializációjában keresendő. Gyakran csonka családban nőnek fel, kiszavazós műsorokat néznek, illetve már nagyon korán megtapasztalják a társadalom kompetitív mivoltát, akár a továbbtanulásról, akár a karrierépítésről van szó. Gondoljunk csak rá, milyen komoly harcokat kell megvívni a jó egyetemi helyekért, ösztöndíjakért, az érvényesülésért. Az
X-Faktoron és a
Survivoron felnőtt nemzedéktől nem áll távol ez a harcforma, ahol rendszeresen elhullik a gyenge a média tolmácsolásában.
A mű elgondolkodtat a reality show-k világáról, az erőszakról civil és militarista körökben, a gondolatszabadság halványulásáról, a politikai
kiszolgáltatottságról, a törékeny békéről és még sorolhatnánk. Ezen témák mindegyike rendkívül aktuális mai létünkben.
Maga az írónő úgy nyilatkozott, hogy az
Éhezők viadalával a háborúról szeretett volna írni, kamaszoknak, ezen belül is a kiszavazós valóságshow-k és a valódi háborúk között egyre jobban elmosódott határról. A szerző a szükséges és szükségtelen vérontás közti különbségre próbál rámutatni.
Ha végeztünk az
Éhezők viadalával és hasonló jellegű tinidisztópiát vágyunk olvasni, akkor mindenképpen ajánlott, hogy kezünkbe vegyük a
A beavatottat (Veronica Roth),
Az útvesztőt (James Dashner), vagy
Az emlékek őrét (Lois Lowry).
/Forrás: Heti válasz, 15. évf. 2015. 3. sz. p. 45-47./
