2014. december 3., szerda

Miért ne igyunk túl sok kávét tanulás közben?

A legtöbb diák napi rendszerességgel fogyaszt kávét, a megfelelő koncentrációs képesség elérése, az alvási ciklus hosszának csökkentése, és a tanulási idő növelése végett. A ZH-k közeledtével és a vizsgaidőszak alatt minden perc számít, ezért sokan plusz időt nyernek az alvásból elvett percekkel/órákkal. 
Forrás: partyponty.hu
1-2 csésze kávé még valóban hasznos lehet, viszont a túlzásba vitt fogyasztással a következő hátrányokat élhetjük meg:

  • Lassul a reakcióidő. A koffein élénkítő hatása épphogy a visszájára sül el, ha túladagoljuk.
  • A kávé gyorsítja az anyagcserét és vizelethajtó hatása is jól ismert. Ha emiatt gyakran kell szünetet tartanunk, azzal nem lendítjük előre a tanulást, és csak még később végzünk vele.
  • Amikor eljön az alvás ideje, hirtelen "felébredünk", és akkor leszünk a legéberebbek, amikor szükségünk lenne a pihenésre a tanulási folyamat elősegítéséhez.
  • A kávé megfelelő mennyiségben növeli a boldogságérzetet, de ha nem figyelünk oda a mennyiségre, idegességet idézhet elő.
  • Előfordulhat koffeinmérgezés is, ez esetben a tünetek izzadás, remegés, rendszertelen szívverés, izomrángás, pulzus- és vérnyomás-emelkedés lehetnek.
  • Kávé helyett néha érdemes kipróbálni a kevésbé élénkítő hatású teát. Hatása gyengébb a kávéénál, azonban sokkal tartósabb.
  • A koffein elvonja a vizet a szervezetből, azaz dehidratáló hatású. Ezért fontos, hogy kávéivás mellett odafigyeljünk a fokozott vízbevitelre. A kiszáradás okozhat fejfájást, és számos egyéb kellemetlen tünetet, melyekkel épp az ellenkező hatást érjük el, mint amit a kávéfogyasztástól elvárnánk.
  • Függőség is kialakulhat, ami azt jelenti, hogy hiába iszunk jelentős mennyiségű kávét, egy idő után egyre többre lesz szükségünk ugyanannak a hatásnak az elérése érdekében. A függőség jele, hogy fejfájást, ingerlékenységet és a koncentráció csökkenését tapasztaljuk, ha nem kapjuk meg a napi adagunkat. /Forrás: eduline.hu/
    Forrás: divany.hu
De mégis hogyan éljük túl a vizsgaidőszakot eme élénkítő nedű kedvező hatásai nélkül? Ha már túl soknak érezzük az általunk bevitt kávémennyiséget, alternatív módszereket kell alkalmaznunk a helyettesítésre:
  • Először is nem szabad túl sokat stresszelni. Ezt könnyebb mondani, mint megvalósítani, de a testmozgással, zenehallgatással, vagy egy kis alvással is segíthetünk idegeink megnyugtatásában. Ilyenkor fontos a dohányzás kerülése is, mert amellett, hogy egészségtelen, nem ez a legjobb módszer a stressz kezelésére.
    A stressz csökkentése fontos, mert enélkül búcsút mondhatunk a hatékony tanulásnak. Igaz, hogy az izgatott állapot segíteni fog az ébren maradásban, de a koncentrációt gátolja.
    Forrás: reiki.timba.biz
  • A kávét lecserélhetjük a már említett teára. A fekete, a zöld és a fehér tea nyújtják a legjobb megoldást, mivel ezek is élénkítő hatásúak, de nem terhelik meg annyira a szervezetet. Rágcsálnivalókat (csokoládé, szőlőcukor) is bevethetünk, de ezek hatása rövidtávú. Ha nassolni szeretnénk, inkább diót, epret, vagy áfonyát válasszunk a koncentrációnk növeléséhez.
  • Vitaminokat is szedhetünk. A leghasznosabb vitaminok vizsgadrukk idején a B1, B6, B12 és a C-vitamin. A B1, B6 és B12 vitaminokat teljes kiőrlésű termékek, olajos magvak és tejtermékek tartalmazzák, C-vitamint pedig találunk például gránátalmában, citromban, paprikában, kiwiben, narancsban, citrusfélékben, bodzában, málnában, sárgarépában stb.
    Forrás: magyar-fogorvos-londonban.co.uk
    Az éberség és az emlékezőképesség javítására kipróbálhatjuk a ginzenggyökér kivonatát és a gingko bilobát is. /Forrás: eduline.hu/
     
A lényeg tehát az, hogy az eredményes koncentráció és tanulás elérése érdekében csak napi 1-2 csésze kávét igyunk, a túlzott fogyasztást pedig lehetőleg kerüljük, vagy helyettesítsük más "ébrentartó" módszerekkel.
Forrás: themeforest.net

2014. november 12., szerda

A magyar nyelv napja

2011-től minden évben november 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját, mely napon a szellemi-kulturális örökséget és nemzeti identitást jelentő magyar nyelvre emlékezünk meg.
Ezen alkalomból november 13. és 14. között Könyvtárunk nyereményjátékot rendez! Vállalkozó kedvű Olvasóink egy játékban vehetnek részt, melynek során egy 13+1 magyar nyelvhez kapcsolódó kérdésből álló totót kell kitölteniük. A kvízt helyesen kitöltők között ajándékokat sorsolunk ki.
A kérdőíveket ki lehet tölteni a Kari Könyvtárban, az Elektronikus Könyvtárban és online formában is, erre a linkre kattintva.

Sok szerencsét kívánunk a kitöltőknek!

2014. november 10., hétfő

Egészséges életmódot támogató mobilalkalmazások

Az okostelefonok ötvözik a telefon és az internet tulajdonságait. Ma már számos ingyenes és fizetős mobilalkalmazás érhető el, melyek megkönnyítik életünket. Az appok (az angol "application" szó rövidítése, jelentése "alkalmazás, program") segíthetnek a munkában, magánéletben, a szabadidő eltöltésében, vagy akár egy diéta véghezvitelében.
Az egészséges életmódban a következő appok nyújtanak segítséget:
  • Drinking water: sokunkkal előfordul, hogy elfelejtünk inni, így a napi ajánlott 2-3 liter helyett maximum fél litert fogyasztunk. Ez az alkalmazás segít elérni a megfelelő folyadékmennyiséget. Be kell állítani, hogy mikor kelünk, mikor fekszünk le, és hogy hány liter vizet szeretnénk inni. Az alkalmazás időarányosan elosztja a napi adagokat és hangos csorgással figyelmeztet, ha innunk kell.
    Forrás: play.google.com
  • Súlypont: A fogyókúra betartásához és legfőképpen nyomonkövetéséhez nyújt segítséget a Súlypont nevű applikáció. Lehetőség van testsúlyunk folyamatos ellenőrzésére, BMI-indexünk kiszámolására, ezen felül több grafikus felület közül választhatunk az élmény növelése érdekében. Súlyunk rendszeres rögzítése, diagramon való követése segíthet megtartani súlyunkat és elkerülni a jojó-effektust. Vizsgálatok szerint azok, akik egy helyen rendszeresen rögzítik aktuális értékeiket, és a korábbi adatokat is számontartva motiválják magukat, nagyobb eséllyel tartják meg testsúlyukat.
    Forrás: play.google.com
  • Runkeeper: A futás szerelmeseinek ajánlott a Runkeeper nevű app, amivel rögzíteni tudjuk, hogy mennyit, mikor és hol futottunk. Pontosan méri a sebességet és a távolságot (akár futunk, akár biciklizünk), megmutatja a kitűzött éves célokban történő előrehaladást, és különböző edzésprogramok között lehet választani. A Runkeeper neve ellenére nemcsak a futásban segít, hanem más sportok közül is választhatunk, például megnézhetjük, hogy testépítés vagy aerobic közben mennyi kalóriát égetünk el.
    Forrás: play.google.com
  • Kell a dohány?: A dohányzás rendkívül káros az egészségre, mégis sokaknak gondot okoz a cigaretta lerakása. A Kell a dohány? applikáció azért lehet nagy segítség ebben, mert megmutatja, hogy mennyit spórolhatunk, amikor nem gyújtunk rá, ráadásul azt is láthatjuk, hogy milyen ütemben javul az egyes érzékszervek érzékenysége a dohányzásmentes időszakkal arányosan.
    Forrás: play.google.com
  • iGyógytorna: Gyógyító gyakorlatsorokat végezhetünk otthon vagy a munkahelyen, napi 15-20 perc ráfordítással, a közérzet, a tartás és az esetleges fájdalmak csökkentése végett. A feladatok összeállításában gyógytornász szakember segített. A gyakorlatok 5 különböző területre fókuszálnak, és azok számára a legideálisabb az elvégzésük, akik valamilyen ülőmunkát végeznek, és ebből következően hát- és nyaki fájdalmaktól szenvednek, de nincs idejük elmenni gyógytornászhoz. Ha azonban valakinek speciális panaszai, sérülései vannak, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.
    Forrás: appannie.com
  • Ez zsír!: Fogyókúrás étrendtervező alkalmazás. Mindössze be kell írnunk az általunk meghatározott célsúlyt, és ez az alkalmazás összeállítja a számunkra megfelelő étrendet és mozgástervet, akár hízni, akár fogyni szeretnénk, de persze a testsúlyunk megtartásában is segít, illetve különleges diétákat is összeállít, például cukorbetegek számára. Minden személyre szabott diétás tervhez bevásárlólistát is kapunk. Súlybeli változásainkat ez az alkalmazás is figyeli. Az app használatához előzetes regisztráció szükséges, ezen a weboldalon.
    Forrás: play.google.com
  • Diéta és fogyókúra:  Ez a program diétás tippeket ad minden nap, fél órás időközönként, de lehet kisebb időintervallumok elteltével érkező ajánlásokat is kérni.
    Forrás: play.google.com

2014. november 4., kedd

Vakrandi

Magányos vagy? Jó társaságra vágysz? Nincs kivel üldögélni a kandalló mellett? A megoldás egyszerű: Randizz egy könyvvel!
Forrás: indulgy.com
A BGF KVIK Kari és Elektronikus Könyvtára most lehetőséget biztosít erre. A Könyvtárba 2014. november 10. és 24. között ellátogató olvasók megnézhetik a kínálatot és kedvükre válogathatnak az előre becsomagolt könyvekből. A választásban segítséget nyújtanak a csomagoláson elhelyezett, a könyv tartalmára utaló kulcsszavak, vagy idézetek. Természetesen a könyv formájából és méretéből is lehet következtetni rá, hogy mely könyvről van szó, de a vakrandi lényege, hogy az olvasó ne tudja, hogy mit visz haza, és csak otthon ismerkedjen meg közelebbről a vakon választott ismeretlen kötettel. Ha valaki úgy érzi, hogy elsőre nem találta meg az igazit, akkor tovább keresgélhet a többi vakrandira szánt könyv között, amíg meg nem találja a számára megfelelő "lelki-szellemi társat".


Forrás: polytical.org
Várjuk szeretettel olvasóinkat a "rejtőzködő" könyvek megismerésére, november 10. és 24. között!


2014. október 13., hétfő

Országos Könyvtári Napok 2014

Idén is megrendezésre kerül a könyvtárak szolgáltatásait népszerűsíteni kívánó, minden korosztály igényeire figyelő programsorozat, az Országos Könyvtári Napok. A rendezvénysorozat célja, hogy a könyvtárak megmutathassák sokszínűségüket, a bennük rejlő tanulási, tájékozódási, kulturális és szociális lehetőségeket. A fő célcsoportot azok a potenciális olvasók jelentik, akik eddig nem, vagy ritkán használták a könyvtárakat. Nekik most  alkalmuk lesz megismerni a könyvtári atmoszférát a törzsolvasók segítségével. A könyvtárak országszerte különböző témájú programokkal csábítják be a használókat: Élő emlékezet, múltunk értékei; Okoskönyvtár; Együtt az egészségünkért!; Olvas az ország!; Megosztott örömök.
Forrás: erinto.postr.hu
 A BGF KVIK Kari és Elektronikus Könyvtára is bekapcsolódik az Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatába. Az Olvas az ország! témán belül a következő programokkal és szolgáltatásokkal várjuk olvasóinkat:
  • Az október 13. és 20. közötti időszakban visszahozott könyvekre nem számolunk fel késedelmi díjat. Ez egy jó lehetőség a nagyobb késedelmi díjat felhalmozó olvasóknak lelkiismeretük könnyítésére.
  • Szintén október 13. és 20. között végig lehetőséget biztosítunk a Könyvtáron kívüli kölcsönzésre legújabban beszerzett könyveinkből.
  • A csak helyben használható Különgyűjteményi anyagunk legérdekesebb (legrégebbi, legkisebb, legnagyobb stb.) darabjaiból kiállítást rendezünk.
  • Október 16-án 13:00 és 17:00 óra között könyveket, jegyzeteket cserélhetnek egymás között olvasóink. Kitűnő alkalom a már nem használt, de még jó állapotban lévő könyvektől való megválásra és új, hasznos és izgalmas darabok megszerzésére.
  • Szintén október 16-án 14:00 és 15:00 óra között Olvasás stafétát tartunk, melynek keretein belül önként jelentkezőket várunk szabadon választott könyvekből történő felolvasásra az Alkotmány utcai épület I. emeletén, a Színes térben. A felolvasás Romhányi József: Szamárfül című könyvével kezdődik.
Bízunk benne, hogy mindenki talál  legalább egy kedvére való programot választékunkból. 

A jelmondat: Találkozzunk a könyvtárban! 


2014. szeptember 25., csütörtök

Közösségi projektek

Az ember társas(ági) lény, így fontos szerepet játszanak az élete során a közösségek. Napjainkban kevés lehetősége van a felnőtt lakosságnak közösségben szocializálódni, csoportos programokban, feladatokban részt venni. Az ilyen hiányosságok betöltését célozzák a különböző, közösségen alapuló megmozdulások:
  1. Lakótelepi közösségi kertek:  a kihasználatlan lakótelepi területeken létrehozott kertek segítségével olyan együttműködési formák valósulhatnak meg, melyek a városi környezetben nem megszokottak. Az ezer négyzetméteres kertek 25-30 panellakásban élő családnak adnak lehetőséget a falusi élet szimulálására. A növénytermesztésen túl a résztvevők megtanulnak együttműködni, közösen tevékenykedni és mindeközben egymást is megismerik. Budapesten még újdonságnak számít (az első közösségi kert 2012-ben jött létre Kispesten), viszont külföldön (New York, London, Berlin) már a világháborúk óta virágzik a mezőgazdaság ezen formája.
    A Kispesti kert
  2.  Ki ne szeretne saját maga által tervezett és elkészített cipőben járni? Itt a kiváló lehetőség, ugyanis a Gulyás Sára nevű designer olyan cipőt tervezett, amit a tudatos, életük minden részét irányítani próbáló, egyedi öltözködésű vásárlóknak szánt. A vásárlók kapnak egy Pikkpack nevű csomagot: ez egy boríték, melyben megtalálhatóak a cipő hozzávalói, azaz a cipő alapja és a cipőfűző. Az egyedi lábbeli kb. egy óra alatt összerakható.
    Pikkpack cipő
    A biciklivel közlekedők különösen örülhetnek a lehetőségnek, ugyanis Sára őket is megcélozza a jövőben, a fényvisszaverős cipőfűzővel. A dolog közösségi része abban rejlik, hogy a projekt finanszírozása közösségi alapú. Sára és csapata a Kickstarter nevű amerikai platformot vette igénybe a crowdfundinghoz. Ez egy olyan felület, ami az új ötletek támogatására gyűjt adományokat. A kampány 2014. június elsejéig tartott és sikeresen összegyűlt a 17.000 dolláros célösszeg, így beindulhat a vállalkozás.
    A Kickstartert érdemes kipróbálni, ha valakinek olyan formabontó és a tömegek számára hasznos ötlete van, amit egyedül nem tud kivitelezni. Ilyenkor jól jön a tömegek segítsége. A támogatók nemcsak támogatók, hanem megrendelőkké is válnak az adományozás során. Az egyetlen hátrány, hogy csak akkor kerül az ötletgazdához az adományozók pénze, ha sikerül összegyűjteni a célösszeget.
  3. Az önkéntes munka és a nemzetek közötti együttműködés virágzását segíti a WWOOF (World Wide Opportunities on Organic Farms). Bárki vállalhat önkéntes munkát (például kávébabszüretelést Thaiföldön) külföldi országok farmjain, cserébe pedig kap étkezést, szállást, és ami a legfontosabb: a biokertészet és az organikus termesztési módszerek rejtelmeibe is bevezeti a fogadó család, vagy szervezet. A nagyvárosiak számára üdítő lehet a vidéki környezetben töltött idő, de a vidékieknek is jót tehet a környezetváltozás. Akinek a pénzügyi juttatás helyett megfelel, hogy étkezést, szállást és tanulási lehetőséget kap a kertészeti munkáért cserébe, annak ez egy kitűnő lehetőség.
    Forrás: google.com

2014. május 28., szerda

Miniversum kiállítás

A Krausz palotában felépített, Kocsis Attila ötlete alapján létrehozott Miniversum nevű makettkiállítás százszoros kicsinyítésben mutatja be Ausztria (Burgenland, Bécs, Melk, Dürnstein), Németország (Eisenach, Wartburg, Rothenstein, Uelzen, Leuchtenburg) és Magyarország (Budapest, Tata, Pannonhalma, Győr, Nagycenk, Sopron) nevezetes tájait. 
Forrás: miniversum.hu

A folyamatosan mozgásban lévő terepasztal élethű, precízen kidolgozott és részletes képet ad a városokról.

Forrás: miniversum.hu
Forrás: miniversum.hu
Forrás: miniversum.hu

A termeken végighaladva interaktív képernyőkön lehet megtekinteni a makettek eredeti változatának képeit. A kiállítás interaktív, azaz a nézők sok helyen hang- és fényhatásokat kelthetnek életre, illetve beleszólhatnak a minitárgyak mozgásába, például az Alpokban található libegő mozgatásával. Ráadásként a készítők vicces elemeket is csempésztek a makettek közé, például az egyik bokor mögött egy zombi rejtőzik.
A Miniversum az év minden napján látogatható.

Forrás: miniversum.hu


2014. május 19., hétfő

Online egyetemek

A távoktatás legújabb fejleménye a MOOC, azaz Massive Online Open Course, magyarra fordítva Ingyenes Online Szabadegyetem. Ezt az oktatási formát Sebastian Thrun indította el, a Stanfordon tartott előadásával, melyet az interneten bárki követhetett. Thrun ezután elindította a Udacityt, majd számos online kurzusokat adó oldal jött létre, ilyen például a Coursera, az EdX (az MIT, a Harvard és a Google közreműködésével), a Lynda, és a Udemy.
 
Forrás: poetsandquants.com
A Massive Online Open Course olyan online egyetemi kurzusok összessége, melyeken korlátlan számú tanuló vehet részt ingyenesen, az internet segítségével. A hagyományos tananyagok mellett lehetőség van videók, interaktív fórumok használatára is. A fórumokon hallgatótársainkkal és tanárainkkal egyaránt konzultálhatunk, tanulóközösséget alakíthatunk ki. A kurzusokhoz tematikát csatolnak, a tudás ellenőrzése pedig online tesztekkel, házi feladatokkal történik. Tandíj nincs, a vizsgákért és a bizonyítványért sem kell fizetni. A földrajzi határok megszűnnek, bárki és bárhonnan részt vehet az online képzésekben, saját tempójában haladhat a tananyaggal.

Forrás: discover.alpenacc.edu

Forrás: meor.org
Magyarországon még nem jöttek létre online egyetemek, viszont számos egyetem van, mely használ online felületet az oktatáshoz. Ilyen például a Moodle rendszer, mely egy nyílt forráskódú online oktatási keretrendszer. A Moodle-n belül a tanárok és diákok különféle tartalmakat oszthatnak meg egymással, illetve lehetőség van kvízek kitöltésére is. Gyakorlatilag ez is egy virtuális egyetemnek minősíthető, viszont ez csak a fizikai létben is jelen lévő egyetem kiegészítéseként szolgál, ellentétben a MOOC-al, ami kizárólag virtuális formában létezik.

Forrás: somerandomthoughts.com
A virtuális egyetemekkel kapcsolatban érdemes átgondolni néhány kérdést:  az egyetem falain kívüli oktatás mennyire lehet hatékony? A tanulók mennyire veszik komolyan a tananyag elsajátítását? Hiszen nem ellenőrzi senki, hogy valóban az adott hallgató töltötte-e ki a vizsgához és az oklevélhez szükséges online tesztet.  A személyes kontaktusok hiánya pedig pedagógiai szempontból gondot jelenthet.
A másik fontos mozzanat az ott kapott oklevél értéke. Mennyire értékes egy virtuális egyetemen szerzett oklevél egy egyetemi diplomához képest? A munkaerőpiacon melyiket részesítik előnyben? Az egyetemi diploma elfogadott és általában nagyra értékelt, míg a virtuális egyetemek okleveleit a munkáltatók nem veszik komolyan, talán okkal:  az online egyetemen mindenki saját maga dönti el, hogy mit követel meg magától, ráadásul a vizsgák során lehet puskázni is (Wikipédia, Google).
Ezeket a szempontokat figyelembe véve mindenki eldöntheti, hogy van-e létjogosultsága az online egyetemeknek. Véleményem szerint érdemes őket kipróbálni önfejlesztés, tudásszerzés céljából, de az ott szerzett oklevelek akkreditálása még várat magára.

Forrás: blog.commarts.wisc.edu

2014. április 16., szerda

Édes semmittevés

A kávéfogyasztók mindennapjainak nélkülözhetetlen eleme a kávé, legyen szó akár a reggeli ébredésről, akár a nap közbeni ébren maradásról.

Forrás: mymzone.com
Ugyanakkor egy jóízű beszélgetés fontos kiegészítője is lehet egy jó ténta, de persze az aromája miatt is kedvelt a fekete ital.  Az ínyencek nagy örömére egyre gyorsabban terjednek a világon a különleges kávék, melyek elkészítéséhez megfelelő szakmai tudás szükséges. A továbbiakban (a teljesség igénye nélkül) néhány speciális kávézót fogok ismertetni:

Percalapú kávézás Londonban:

Az első percalapú kávéház Oroszországban nyílt, ennek mintájára hozták létre Londonban a Ziferblat kávézót. Lényege, hogy nem az elfogyasztott mennyiség után fizetnek a vendégek, hanem az ott töltött idő alapján. Belépéskor kapnak egy ébresztőórát, amivel mérhetik az ott töltött időt.

A vendégek nemcsak kávét és teát fogyaszthatnak önkiszolgáló módon, hanem különféle snackeket is, valamint zöldségeket, gyümölcsöket is vághatnak maguknak. Ezen kívül annyira otthon érezhetik magukat, hogy akár el is mosogathatnak maguk után. A megfelelő hangulat elérését egy zongora, egy lemezjátszó, és internetes elérés is segíti. Egy perc 3 penny-be kerül, így aki gyorsan végez, olcsón megúszhatja a koffeinbevitelt.
Ez a kávézó azok számára előnyös, akik vagy gyorsan kávéznak, vagy pedig második otthonuknak tekintik a kávéházat és huzamosabb időt szeretnének ott tölteni, mindeközben szocializálódni, társasági életet élni. A mai rohanó világban fontos, hogy legyenek ilyen kis „szigetek”, ahová betérhetünk és elfelejthetjük a mindennapok fáradalmait, és levezethetjük a hétköznapok során felgyülemlett stresszt. A többórás sziesztának azonban a pénztárcánk láthatja kárát.

Macskabirodalom Japánban:

Cicakedvelők számára kiváló lehetőség a Taiwanból származó, de Japánban elterjedt Neko Café (A „neko” japánul macskát jelent).  Aki macsekok társaságára vágyik kávézás közben, annak mindenképpen ajánlatos felkeresnie egy ilyen helyet.  A koncepció lényege, hogy akinek nincs lehetősége otthon macskát tartani (túl kicsi lakás, Japánban sok helyen tiltják a háziállatok tartását), kiélheti magát a kávézóban, a macskák üdítő és magányosságot oldó társaságában.

Forrás: bigotesdegato.com
Persze itt sem szabad agyondögönyözni a „kiszolgáltatott” állatokat, tiszteletben kell tartani, ha például alszanak, vagy nincs épp nincs kedvük az emberek közelségéhez. Ezen felül belépéskor és távozáskor kötelező a kézfertőtlenítés, mind az állatok, mind a saját védelmünk érdekében.  A neko caféban a macskákkal való törődés fontosabb szerepet kap, mint az önfeledt beszélgetés vagy a kávézás, így aki feszengve érezné magát e szabályok betartása miatt, kerülje a neko cafékat, mint macska a forró kását.
Budapest is követi a japán trendet két macskakávézójával.
A japán kávékultúrával kapcsolatban érdemes még megemlíteni, hogy ők találták fel a dobozos kávét, ami hideg és meleg változatban is kapható a kávéautomatákban.

Forrás: oppositelock.jalopnik.com
Urban Station, a kávézó és az iroda hibridje:

A tanulók, irodai alkalmazottak, értelmiségiek kedvence az Urban Station kávézó, ami egy iroda és egy kávézó elemeit ötvözi. A rideg és szürke, gyakran egyhangú munkahelyi irodákat próbálja barátságosabbá tenni egy kellemes hangulatú térrel, illetve a munkához szükséges eszközökkel: nagy asztalfelülettel, wifivel, és minden a munka és a lazítás egyvelegéhez kívánatos földi jóval. Az ilyen típusú kávéházban a munkával járó monotonitást az úgynevezett „korlátlan kávészünet”-szolgáltatással küszöbölik ki, azaz kávék, teák, gyümölcsök, croissant-ok, sütemények felszolgálásával.  A fizetés ugyanúgy időalapon történik, mint a londoni percalapú kávézónál, tehát ha például kifizetünk egy órát, az alatt az idő alatt korlátlanul fogyaszthatunk. Az Urban Station a gyakran olvasó, vagy a munkahelyen kívül is dolgozni vágyó közönséget célozza meg, ahol kényelmesen és nyugodtan dolgozhatunk egy csésze kávé mellett, akár többedmagunkkal is, a csoportos munkára kialakított részeken.  Lehetőségünk van külön szobákat is igénybe venni a céges megbeszélésekhez, prezentációkhoz, természetesen ezek is fel vannak szerelve a kellő technológiai eszközökkel, pl. projektorral, nyomtatóval.

Forrás: thetravelchica.com
Mindenképpen érdemes kipróbálni ezt az irodai környezetet, ha valamilyen oknál fogva nem tudunk a munkahelyünkön vagy otthon nyugodtan dolgozni, vagy csak egyszerűen be szeretnénk ülni egy kávéra, de közben van egy sürgős, határidőre elkészítendő feladatunk.
Még rengeteg furcsa és egyedi kávézó létezik a világon, minden kávéimádó kedvére válogathat közülük. Viszont jóból is megárt a sok: a kávé esetében is fontos az elővigyázatosság, az arany középút megtalálása. Napi ajánlott adag: kb. 2 csésze kávé (0,2 g). Halálos adag (egyéntől függően változhat): 50 g. Ha megtaláltuk a számunkra megfelelő mennyiséget és kiválasztottuk a legideálisabb kávézót is, akkor már csak annyi marad hátra, hogy hátradőljünk és élvezzük a zamatos kávé ízét.
Forrás: keepcalm-o-matic.co.uk

2014. március 28., péntek

BTF Zeneakadémia- LEGO-ból


Már zajlik a BTF, de még sok nagyszerű előadást lehet elcsípni.
A fesztiválhangulat tapintható a közönség körében, legyen szó zenei-, tánc-, színházi- vagy épp cirkuszi produkcióról.
A beharangozóban olvasható volt néhány nagy név:  ’Idén a kiemelt programok közé tartozik Philip Glass, a Zubin Mehta vezényelte Bécsi Filharmonikusok, a firenzei Uffizi-képtár kiállítása és a debütáló Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó.”
Vasárnap  a  régi-új ( káprázatosan szép) Zeneakadémián volt szerencsém részese lenni egy ovációval, tíz perces vastapssal záródó koncertnek -persze csak befogadóként.

És amit „élőben” is láttam a Zeneakadémia első emeletén, itt körbejárható:
katt ide! (video)
Képekben röviden:  Megépítették az épület kicsinyített mását.
"A makett 120 munkaóra alatt, a kereskedelmi forgalomban is kapható elemekből készült el, a tubát például egy ivópohár és egy megafon házasításával készítette el az alkotó, Dóczy Balázs"
Lego-ból a nézőtér

Lego-ból a homlokzat

Homlokzat- igazi

Lego karzat

Karzat- igazi

Kelemen