2022. január 4., kedd

Karácsonyi filmes élményünk

2021. decemberében elkallódott otthon a TV set top box távirányítója. Így maradt egy csatorna, amit nézhettünk, ami utoljára be lett állítva. És innentől fogva egy csomó amerikai karácsonyi filmet néztünk rajta egészen januárig. Erről az élményről írnék.

Az amerikai karácsonyi filmek közül szerintem szinte mindet lehetőség nyílt megismerni a meg nem nevezendő csatornán, mert minden áldott este 7-től és 9-től ezek mentek. Néha a főidőben leadott filmet később megismételték vagy cserélték és így ismételték. Mit mondjak? Először adott némi hangulatot, de egy hónapon át kicsit sok volt. A filmek tipikus sablonokkal dolgoznak. Nem vagyok filmkritikus, mégis arra gondoltam, hogy megosztok néhány megfigyelést.

Téma:
Adott két fiatal, akik régóta ismerték egymást, de más városba kerültek, vagy az egyik csak látogatóba jött a városba és véletlenül megismerkednek. Az egyikük szereti a karácsonyt és családközpontú, a másikat leköti a karrierje. Közösen kell karácsonyi eseményt szervezniük a városban. Már az előtte való felkészülés is egy eseménysorozat. Rájönnek, hogy jó munkapartnerek, és persze még több lesz belőle némi félreértések után, és az utolsó képkockán megcsókolják egymást egy fagyöngy alatt. A karrierépítő feladja a jó állást és a még karácsonykor is dolgoztató főnököt, aki szinte mindig negatív figura. De néha a főnök is rájön, hogy a karácsony fontosabb.

Látvány:
Szinte egyforma stílusú, hatalmas, feldíszített karácsonyfa tele piros és arany gömbökkel, nagy piros masnikkal a lakásokban és a város főterén. Mindenki karácsonyi pulcsit visel. Karácsonykor barátok, a város közössége is részt vesz a karácsonyi eseményen, nagyon ritkán mutattak családi bensőséges ünneplést. A házak kívül-belül gazdagon kivilágítva.

Még néhány toposz:
Rengeteget vásárolnak a filmekben. Valaki biztos lemond egy repülőjáratot azért, hogy a másikkal együtt legyen. Ismétlődő színészgárda.

Kaptunk néhány kedves élményt, és igazából volt néhány jó ötlet, meg jó színészi alakítás, ami jól esett, de összességében kommersz, könnyen felejthető filmek voltak, melyek amúgy tükrözték az amerikai karácsonyi életérzést.
Egy idő után a TV nézés helyett más elfoglaltságot kerestünk, és nagyon örültünk, amikor január elején előkerült a távirányító.

egy könyvtáros :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése